Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés a Grafikeszinek. Meg nekem. Merthogy ez az első blogbejegyzésem. És talán neked is, mert ki tudja, talán épp itt a Grafikeszin találkozol össze életed hobbijával, és ki tudja, ez a hobbi még akár szakmává vagy valódi nagybetűs művészetté is válhat. Bármi megtörténhet. A Grafikeszi történetét most kezdjük írni, és szeretném, ha együtt írnánk. Mert olyan helyet szeretnék létrehozni, amire hatásod van, vagyis alakíthatod te is a Grafikeszi jövőjét.
Hát akkor vágjunk is bele a legalapvetőbb kérdések megválaszolásába.
Ki vagyok én?
Bánhidi Krisztina grafikus (többek között), hobbi tanfolyamokon tanultam festeni, kalligrafikusan írni és tiffany üvegeket készíteni, de nagy kedvencen a papírmerítés is.
Miért jött létre a Grafikeszi, és kinek szól?
Szinte mindenfajta alkotás érdekel, és tanfolyamfüggő vagyok. Szeretem, ha valaki lépésről lépésre mutatja, mit hogyan kell csinálni. De sajnos milliomos nem vagyok, hogy minden héten újabb és újabb tanfolyamokra fizessek be. Kerestem valami olyan helyet, ahol többféle technikával megismerkedhetek, de nem találtam magyar nyelven erre lehetőséget. Hát ezért született meg a Grafikeszi. Egy hely, ahol idővel szinte minden elérhető kézműves technikát szeretnék bemutatni, de persze festés és rajzolás is bőven lesz a választékban. Szóval, ha szeretsz mindenféle kreatív tevékenységet, biztosan jó helyen jársz.
Ok. És miről fog szólni a blog?
Lesznek itt mindenféle alkotáshoz hasznos bejegyzések, ötletek, tanácsok, lesznek képzőművészeti és kézműves témájú írások. Először pl. a színekről szóló sorozatot tervezek. Lesznek véleménycikkek, pl. jobb agyféltekés rajzolás, összehasonlítva a hagyományos rajzolással. Természetesen a Grafikeszi háza tájáról is lesznek hírek és érdekességek. Pl. interjúk az alkotóinkkal vagy egy-egy alkotás háttértörténete. Ti is megírhatjátok az hello@grafikeszi.hu email címre, hogy miről olvasnátok szívesen.
Egy szó mint száz, a blog, akárcsak a Grafikeszi leckék arra szolgálnak, hogy kinyissanak ajtókat, amin be lehet nézni.
Aztán ki-ki eldönti, hogy benézeget az ajtókon, hogy sikerélményt és feltöltődést kapjon a színes és változatos technikákat kipróbálva, vagy idővel megtalálja az egyetlent, és elmélyed valamelyik szívének kedves alkotási folyamatban.